A Zyxera Group Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vényköteles- és nem vényköteles gyógyszerek, gyógyhatású készítmények, táplálékkiegészítők, kozmetikumok gyártásával, forgalmazásával foglalkozik Magyarországon és a globális piacon. Olyan multinacionális cégek disztribútora, melyek Európa- és világszerte elismertek, de nem rendelkeznek saját képviselettel hazánkban.

Célunk az, hogy kiváló készítményeket tegyünk elérhetővé a lakosság számára – olyan készítményeket, melyek a világ több országában már bizonyítottak.
Partnereink mind olyan gyógyszerpiaci szereplők, akik felelős szereplői a világ gyógyszeriparának, transzparens és etikus kommunikációt folytatnak, a gyógyítás szolgálatában állnak.
Jártasak vagyunk a magyar gyógyszerpiac törvényi szabályozásait, jogi korlátait illetően. Pontos és naprakész információval szolgálunk minden olyan leendő gyógyszerkereskedelmi cég számára, aki a magyar gyógyszerpiacra lépésen gondolkodik.
Meglévő partnereinket ennek megfelelően hitelesen képviseljük, a szoros együttműködésnek köszönhetően lehetővé tesszük megbízónk számára, hogy naprakész információkat kapjanak a termékeiket érintő piaci változásokról.
Az európai, illetve magyar piacra lépést fontolgató leendő partnerek számára szívesen nyújtunk stratégiai tanácsadást, a termékek törzskönyvezési eljárásától kezdve a logisztikai megoldások feltérképezésén keresztül az esetleges látogatói hálózat megvalósításáig minden területen.

Kereskedelem

Export-import
Gyógyszerészeti és orvosi műszertechnikai termékek exportja és importja a világ bármely pontjára.
Nagykereskedelem
A nemzetközi piacokon elérhető termékek széles skáláját tudjuk biztosítani a szakemberek, cégek, kórházak és egyéb egészségügyi intézmények részére.
In-licensing
Induló vállalatok számára kulcsfontosságú forrást jelenthet az in-licensing. Az ígéretes termékek fejlesztése gyakran csak külső forrás bevonásával juthat el a bevezetésig. Ebben nyújtunk segítséget a cég felvásárlására vonatkozó kockázat nélkül.
Orvosi műszertechnika
Ügyfeleink számára a legmagasabb színvonalú műszereket, berendezéseket tesszük elérhetővé.
Termékbevezetés
Jelentős gyakorlati tapasztalattal rendelkezünk a gyógyszeripari termékek bevezetése, a projektcsapatok irányítása, valamint a tervezés, szabályozás és forgalmazás területén.

Tapasztalataink

27 éves orvosszakmai, gyógyszeripari tapasztalat
Több mint 27 éves tudás- és ismeretanyaggal, szakértelemmel támogatjuk ügyfeleink munkáját.
Kereskedelmi, marketing szakmai tapasztalat
Segítünk Önnek a különböző márkák népszerűsítését célzó marketing tevékenység elindításában és fenntartásában, a gyógyszeripari termékek életciklusának minden szakaszában.
Kiépített kapcsolat multinacionális cégekkel, hatóságokkal
Az európai piac számos kihívást jelent, a nyelvek különbözőségétől kezdve a komplex szabályozási keretekig. Megrendelőinknek szakvéleményt készítünk a szabályozó ügynökségek és multinacionális gyógyszeripari vállalatok bevezetési stratégiájával kapcsolatban.
A magyar gyógyszerkereskedelem 1991-es kialakulása óta jelen vagyunk a piacon.
1991-ben nagyot változott a világ, a vasfüggöny leomlása után Magyarországon is elkezdődhetett a gyógyszerek szabad kereskedelme. Azóta tudjuk, hogy a gyógyszer is egy termék, csak speciális szabályok vonatkoznak rá.

 

Miért mi vagyunk a megfelelő partnerek?

Több évtizedes tapasztalat az
• obezitólógia
• diabetológia
• metabolikus szindróma
• kardiológia
• gasztroenterológia
• pszichoszomatikus betegségek
• és az alapellátás minden
területén

Orvosszakmai kapcsolatok
döntéshozóktól az alapellátásig

Kereskedelmi kapcsolatok
• patikaláncok
• nagykereskedelem
• import-export cégek
• hatóságok

Képviselet
• szakmai rendezvények
• termékinformáció a cégcsoporthoz
• multichannel (mind digitális, mind hagyományos csatornákon)